Ugrás a fő tartalomhoz
Ráközelíteni
Támogatók / A SZLOVÉN TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG

A SZLOVÉN TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG

A Szlovén Tűzoltó Szövetség  egyike volt azon első civil szervezeteknek, amely elfogadta a Svit programban való közreműködésnek a lehetőségét, azzal a céllal, hogy részt vegyen az 50 éven felüliek felvilágosításában a Svit Program jelentőségéről. ” Az önkéntes tűzoltóság 140 éves múltra tekint vissza Szlovéniában. Az emberek tűzoltó egyesületekbe tömörülnek, hogy hatékonyabban tudják megelőzni és eloltani a tűzeseteket. A tűzoltó egyesületek szerepe azonban sokkal több, mint a tűzoltás és mentés. Az emberek szociális támogatásra, szolidaritásra, önzetlen segítségnyújtásra leltek,  legyen szó bármilyen szerencsétlenségről. A tűzoltók küldetése, hogy  segítségének a balesetekben és  szorult  helyzetekben, ezért örömmel veszünk részt a Svit Programban is!” – mondta a Tűzoltó Szövetség elnöke Anton Koren, amikor ünnepélyesen aláírta a Támogatási Okmányt a Svit programnak nyújtott támogatásról.

” A Szlovén Tűzoltó Szövetség már 2008 óta támogatja a Svit Programot. Támogatjuk a Program ötletét és alapgondolatát, amely az emberek tájékoztatását és felvilágosítását szolgálja a vastagbél és végbélrák korai felfedezését  és következményképpen a betegség korai felfedezését és sikeres gyógyítását illetően.  A legfontosabb azonban a program célja – megelőzni az emberek korai elhalálozását az egyik, manapság  legjobban elterjedt betegség miatt”.

Vissza a kategóriához